Amikor tegnap este megint úgy éreztem magam a tetőtéri lakásomban, mint egy rostonsült csirke, elkezdtem keresgélni a legjobb mobil klíma után. Tudod, az a fajta meleg volt, amikor már a macskám is úgy lihegett, mint egy túlhajszolt versenyló, és még a jégkockák is meggondolták, hogy egyáltalán megfagyjanak-e a fagyasztóban.
Este nyolc után, amikor már kicsit enyhült a pokoli hőség, nekiálltam komolyabban utánanézni a dolgoknak. Azt hittem, szimplán beírom a Google-be, hogy „mobil klíma”, és kész is. De basszus, három óra és négy jeges tea után még mindig csak a felénél tartottam a kutatásnak. Aztán szerencsére rábukkantam egy blogra, ahol egy volt klímaszerelő írt különböző típusokról – na, ez már döfi volt!
Volt ott egy csávó, aki pont ugyanilyen tetőtéri lakásban lakik, mint én. Részletesen leírta, hogyan égette meg magát az első olcsó készülékkel. „Tesók, ez olyan volt, mint amikor veszel egy Trabant motort egy Ferrariba” – írta, és ezen akkorát röhögtem, hogy még a szomszéd is átszólt, minden rendben van-e. De a legjobb egy videó volt, ahol egy szerelő faszi tesztelt különböző márkákat. Nem az a nyakkendős, PowerPointos típus volt, hanem olyan igazi melós, aki még azt is megmutatta, hogyan lehet spórolni az árammal.
A pénzkérdés persze rendesen odavágott. A barátnőm már a fejét fogta, amikor meglátta a táblázatomat az összehasonlításokról. „Te normális vagy? Ez már majdnem olyan részletes, mint a násznép ültetési rendje lesz!” – mondta nevetve. De én nem adtam fel, két hétig bújtam a teszteket, mint egy vizsgára készülő egyetemista. Még a rezsiköltségeket is kiszámoltam előre, mintha valami pénzügyi zseni lennék.
Amikor végre kiválasztottam egyet, jött a nagy várjáték. A futár már személyesen ismert, annyit frissítettem a tracking oldalt. Azt hiszem, a végén már integetett is, amikor meglátott az ablakban. A beszerelés… na, az egy külön sztori. Képzeld el, ahogy én, két balkezesként próbálom követni a YouTube tutorialokat. A macskám úgy nézett rám, mint aki egy elmegyógyintézetből szökött bohócot lát. Szerencsére a szomszéd Zoli, aki villanyszerelő, megsajnált és átjött segíteni. „Öcsém, te ezzel a fúróval még a saját lábadat is kifúrnád” – mondta, miközben kivette a kezemből a szerszámot.
Most viszont, hogy működik, olyan az életem, mint egy wellness hotel. A párom már nem olvad szét a kanapén, mint egy jégkrém, és végre tudok normálisan aludni. A macska meg… na, ő a legnagyobb nyertes. Egész nap ott fekszik a hideg levegő útjában, mint egy kis jegesmedve. Múltkor még dorombolt is, amit eddig csak a konzerves tonhal tudott kiváltani belőle.
És képzeld, azóta teljesen megváltozott a társasági életem. A haverok, akik eddig hanyagoltak a „szauna-lakásom” miatt, most sorban jelentkeznek be „csak egy sörre”. A múltkor még a főbérlő is feljött megnézni, hogy mit csináltam. Azt mondta: „Figyu, ez zseniális! A többi lakó is szeretne ilyet!” Most meg már lakógyűléseket tartunk nálam, mert az enyém az egyetlen lakás, ahol nem folyik az emberről a víz.
A rezsi persze picit magasabb lett, de tudod mit? Kit érdekel! Végre nem úgy kelek, mintha egy szaunában aludtam volna, és az irodai meetingeken sem néznek rám úgy a kollégák, mintha épp most jöttem volna egy maratoni futásról. Az egyetlen gond, hogy most már sokkal nehezebb kikelni az ágyból reggel – olyan kellemesen hűvös a lakás, hogy néha azt hiszem, egy hegyi üdülőben vagyok. Na és a legjobb? A múltkor még a pizzafutár is megkérdezte, hogy hol vettem, mert egész nap rohan a városban a melegben. Azt hiszem, lassan klíma-tanácsadó is lehetnék…
