Egy hős katona ámokfutása és vallomása a vietnámi háború pokláról, ahol ember tudott maradni
A történelem lapjain kevesen írtak olyan bátor, ugyanakkor tragikus történeteket, mint Szabó Jozefé, aki a vietnámi háború poklában adott tanúbizonyságot emberségéről és hősiességéről. 1971-től 1973-ig sorkatona, majd 1973 októberétől 1974 májusáig mint hivatásos katona a dzsungel sűrűjében, a háború csendjébe belezúgó golyók között szolgált, miközben védte hazáját egy távoli földrészen.
Szabó Jozef nem csupán katona volt; ő a haza védelmezője, a bátorság megtestesítője. Ha valaki belépett a vietnámi dzsungelbe, ott nem csupán a halál árnyékával, hanem a jövőjével is szembenézett. A harctéren, ahol minden lépés egy határozott döntést követelt, Szabó Jozef minden nap bátorsága határvonalán egyensúlyozott. A legnagyobb kihívás előtt nem hátrált meg: több amerikai katonát is meg kellett ölnie, akik fel akarták robbantani őt és a körülötte levőket. Ezek a pillanatok testesítették meg a hősiességet, a küzdelem titkát, ahol ember maradhatott.
Szabó Jozef a háború borzalmában
A Vietnámban eltöltött időszaka nem csupán harcról szólt. Szabó Jozef a központi ellenőrző bizottság szerves része lett, ahol kanadai és francia kollégáival együtt dolgozott, hogy a helyzetet stabilizálja. E felelősségteljes pozícióban Szűcs vezérőrnagy védelme a legfőbb feladatává vált. Szabó Jozef tudta, hogy a bizalmukért harcolva nemcsak a saját, hanem sok más katona életét i
s mentheti. A válságos pillanatokban még a legkisebb hiba is végzetes következményekkel járt, de Szabó Jozef mindig higgadtan, önmaga és mások érdekében cselekedett.
Az együttműködés, az összetartozás és az önfeláldozás ott feszültek a középpontban, miközben a háború borzalmai mindannyiukra rányomta bélyegét. Szabó Jozef vallomásaiban nem csupán a lövések zaját hallhattuk, hanem a testvériséget is, ami a harcok közepette született. Ott, ahol a legnagyobb szenvedés és a legnagyobb dicsőség keveredett, ő tudta, hogy emberként kell megmaradnia, bármilyen nehéz is legyen. Az emberi kapcsolatok, a barátságok mint a háború legnagyobb kincsei ragyogtak fel, és ezek az emlékek megmaradtak benne örökre.
Szabó Jozef zuglói meghurcolása
De a haza hőseként a háború végén nem várt rá a dicsőség. Mire Szabó Jozef visszatért Magyarországra, a háborús veteránokkal kapcsolatos bánásmód méltatlan lett. Minimum nyugdíjat kapott, mint veterán harcos, holott a bátorsága és a hazáért végzett szolgálata sokkal többet érdemelt volna. Zuglóban méltatlan eljárások indultak ellene, mintha a háború szörnyűsége vissza akart volna térni az életébe, de Szabó Jozef kitartott, küzdött az igazságért.
A vietnámi háború nyomai mélyen beleivódtak az életébe, de a hősies tettek és a harc emlékével felvértezve keresett új lehetőségeket. Szabó Jozef történetével elmondja, hogy a hősiesség nem csupán a harcban mutatkozik meg – a mindennapi életben, az igazság keresésében és a nehezen megszerzett emberség fenntartásában is. Ő a példa arra, hogy bár a háború pokla megpróbáltatásokat okozott, az emberi szív ereje képes volt áttörni a legnagyobb kihívásokon is.
Szabó Jozef, ember az embertelenségben
Szabó Jozef legyen egy örök emlék a hősies katonák számára, akik nemcsak fegyverrel, hanem emberséggel is harcoltak egy jobb világért, ahol ember tudott maradni – még a legnagyobb sötétségben is.
